SHEBOYGAN, Wis. – A pokolból eltöltött nyara után, a sok gúnyolódás és heccelés, az összes vita és vita után ezt a kántálást nem bánta, hogy meghallja.
DE-CHAM-BEAU!
DE-CHAM-BEAU!
Bryson DeChambeau magába szívta a dicséretet, és levette a sapkáját, és a ritmusra nyomta az öklét. Itt, a Ryder Cup vasárnapi delíriumában minden volt, amire vágyott – imádat, tisztelet, megbecsülés –, és nehéz volt felidézni azt az időszakot, amikor boldogabbnak tűnt.
„Ez egy olyan őrült, furcsa év volt számára” – mondta édesanyja, Jan, néhány pillanattal azután, hogy a 16. zöld mögött ölelkeztek –, és hallani, ahogy az emberek a nevét kiabálják – nem Brooksyt –, hűha, ez egyszerűen fantasztikus. Boldoggá teszi a szívemet.”
Végre leugrott erről a megállás nélküli drámai körhintaról. Ó, persze, mivel ő Bryson, volt néhány pofátlan pillanat – például amikor letette a puttert, hogy kifejezze nemtetszését egy nem engedményezéssel –, de ez ártalmatlan mulatság volt. A történelmi Ryder-kupa-körút során valószínűtlen bravúrt hajtott végre: tökéletes csapattárs volt, miközben megmutatta egyedülálló tehetségét.
DeChambeau nem volt az amerikaiak legnagyobb kincse; ez volt Dustin Johnson, aki csak a második amerikai játékos lett tökéletes 5-0-s mérleggel.
Nem ő volt az amerikaiak leghangosabb vezetője; Ez volt Justin Thomas, akinek kíméletlen agressziója csak a testvériség érzésével párosul.
De szokás szerint DeChambeau volt az amerikaiak legszórakoztatóbb játékosa. Dühös és hónapokig töprengett, könnyű és laza volt a Whistling Straits-nél, egy egyszemélyes csúcstársnál, aki teljesen elfoglalt volt.
„Azt hiszem, ez az egész rendkívül hasznos volt számára” – mondta bátyja, Garrett.
A hét egyik leglenyűgözőbb sztorija volt, hogy DeChambeau hogyan illene össze ezzel a szorosan összefonódó amerikai csoporttal. A Brooks Koepkával való kicsinyes viszálya azzal fenyegetett, hogy szétszakítja a csapatszobát, és az a beismerése, hogy a kezei „összetörtek” a hosszú távú felkészülés miatt, aláhúzta azt az aggodalmat, hogy jobban elkötelezett a márkája, mint a testvérei mellett.
DeChambeau még az együgyű individualisták körútján is a végső kívülálló marad. Ha az Egyesült Államoknak Ryder-kupa-győzelemre volt szüksége, hogy megállítsa az európai dominanciát, és új korszakot nyisson, DeChambeaunak személyesebb okokból erős teljesítményre volt szüksége.
„Azt gondoltam magamban, hogy ha be tudja bizonyítani, hogy jól szerepel a Ryder Cupon, az valóban arra késztetheti, hogy másképp nézzenek rá” – mondta Jan DeChambeau. – Aztán persze más is történik, és megint az ellenkező irányba fordul, és ez az élet. Az emberek már csak ilyenek. De szeret a kedvében járni. Mindig van.”
Bravúrjai és nyilvános félrelépései miatt DeChambeau-t soha nem fogják összetéveszteni a Tour legnépszerűbb játékosával, és az elmúlt hónapokban még inkább villámhárítóvá vált az egyre ellenségesebb rajongótáborban. Amióta újra feltalálta magát a játék legnagyobb buktatójaként, ő volt a versenyek főszereplője, de vonzereje nagyrészt tapasztalaton alapul. Látni akarják a karneváli fellépést, az egész Bryson-élményt – a bombákat, a birdie-ket, a bombast –, és ő szinte mindig meg is tesz.
De volt ennek a figyelemfelkeltő viselkedésnek egy sötétebb oldala is, a negatív sajtó és a rajongói bántalmazások rohamosan megviselték a pszichéjét, egészen addig a pontig, hogy a PGA Tour biztosa, Jay Monahan olyan példátlan döntést hozott, hogy közbelép és megfékezi a nézői magatartást. A Koepka kerfuffle, a kilépő caddie, a felszerelési panaszok, az oltással kapcsolatos félretájékoztatás – mindezek a zűrzavarok súlyosan nyomasztottak. A szezon végén úgy tűnt, közelebb van az összeomláshoz, mint az áttöréshez.
„Nehéz volt, nagyon nehéz” – mondta Jan DeChambeau. „Nem téged hibáztatlak vagy a közösségi médiát, de az emberek úgy érzik, hogy nincs következménye annak, amit mondanak. És Bryson azt mondja: „Anya, te nem tudod elolvasni! Ebbe nem mehetsz bele! De nagyon nehéz volt neki. Csak próbál kijutni oda, másnap újabb lépést tenni, és a megfelelő dolgokat tenni.
„Szerintem elkövette azt a hibát, hogy kimondott bizonyos dolgokat, amiket talán másképp is elmondhatott volna, de sokat tanult. Meg kell értened: ez egy nagy színpad annak, aki csak öt éve van az egyetemen. Van egy tanulási görbe, még a médiával is. Vannak, akik nagyon kifinomultak azzal kapcsolatban, amit mondanak és hogyan csinálják a dolgokat, de ő ezt tanulja. Az egész egy tanulási folyamat.”
DeChambeau a kapitányoktól dédelgetve, a kényszerű bajtársiasságtól megvigasztalva, a partizántömegtől felkavarva megtalálta azt a biztonságos helyet, amelyet keresett. Az újonc Scottie Schefflerrel kötött sikeres partnerségen felbuzdulva DeChambeau 2-0-1-re végzett, miközben szokásos pirotechnikai eszközeit készítette: 417 yardos robbanását, sas-2-es szingli rajtját, játékos interakcióját a tömeggel (Srácok, én vagyok Nyugodj meg.”), a Ryder Kupa mindenkori pontvezetőjének meggyőző levonása. Útközben nem volt „Brooksy!” heccsel. Nem csiripelnek a fehérjefogyasztásáról. Szó sincs nagy horderejű feltöréseiről.
„Minden egyes lövést tápláltam” – mondta később. „Elektromosak voltak. Ez egy olyan légkör, amelyet nem túl gyakran kap az ember, de olyan, amelyből táplálkozhat, amikor megteszi.”
Egy emlékezetes Ryder Cup-előadás lehet, hogy örökséget hagy, de nem változtathatja meg a hírnevet, nem teljesen. Ehhez idő kell, önreflexió, értelmes haladás. Amikor újra belép a Tour élet könyörtelen arénájába, csak DeChambeau tudja irányítani viselkedését és üzeneteit.
„Valóban egy kedves – mondta Jan DeChambeau –, és néha kissé esetlen tud lenni, amikor kimond valamit. Nem vagyunk tökéletesek. Nem vagyunk tökéletes emberek. Mindannyian bűnösek lehetünk ebben. De megígérhetem, hogy tanul.”
A múlt héten biztató jelek mutatkoztak a Whistling Straits-nél. DeChambeau soha nem panaszkodott arra, hogy korlátozott szerepe volt a madárcsináló négylabda-specialistaként, ütőit pomponokra cserélte, miközben csapattársai reggel küzdöttek. Az amerikai csapattag státusza arra kényszerítette, hogy véget vessen a nyomtatott sajtó egy hónapos bojkottjának. Még a sokat vitatott kapcsolata Koepkával is felolvadni látszik. Justin Thomas unszolására DeChambeau és Koepka a győztesek vasárnap esti sajtótájékoztatójának végén összeölelkezett, miközben csapattársaik azt mondták: „Miért nem lehetünk barátok?” A kettőjük közti ellenségeskedés előrehaladása érdekében elő fogja állítani az érdeklődést a pletykák szerint ősszel folytatott jótékonysági meccsük iránt.
– Nagyon jól kezeli ezt az egészet – mondta a bátyja. – Igazán büszke vagyok rá.
Ez egy fontos visszaállítás volt, egy nagyon szükséges emlékeztető, hogy még azokat is be lehet fogadni a nagyobb csoportba, akik mások, akik pimasz, különc és ostoba. Az élmény DeChambeau számára is felnyitotta a szemet. Bár a kezelőkből, számpréselőkből és közösségimédia-mániákból álló csapata mindenütt jelen van, időnként fájdalmasan elszigetelődhet társaitól. Talán ennyibe kerül az intenzív vezetés, de az utazás önmagában nem olyan kielégítő. Elárulható volt tehát, hogy a hét fő vétele az volt, hogy mennyire közel kerültek egymáshoz csapattársaival, mennyire egységesek. A Ryder Kupát pályafutása „legmenőbb élményének” nevezte, még a legfontosabb pillanatánál is jobb.
„Brysont kicsi kora óta annyira űzi a golf, egyénileg is ez volt a középpontjában, és ez eljuttatta oda, ahol van, de most a másik oldalát nézi” – mondta a bátyja. „Látja, milyen barátságokat köt. Jó volt látni, ahogy ezt magáévá teszi, és részese lehet ennek.”
A kötélvonal mentén és fent a pavilonban rajongók tízezrei skandálták DeChambeau nevét, és családja dagadt a büszkeségtől. Pályafutása során sok mindent megélt már – dicsérték és szidalmazták, éljeneztek és gúnyolódtak – de ezt soha. Szeretett.
Egy hétig a Ryder Cupon ünnepelték őt, lelkesen, egyetemesen, és soha nem hangzott olyan jól ezeket az ordításokat.